Kedves Osztályom!

Amikor egy-egy iskolai képzést maga mögött hagy az ember, az egyet jelent azzal, hogy végre teljesített egy álmot, elért egy célt, és jól vett egy akadályt. Nektek ez most sikerült, kezetekben van a szakképesítő bizonyítványotok. Visszatekintve az eltelt három évre úgy érzem, a szakképző iskola az élet egyik legszebb, legérdekesebb és legizgalmasabb hídja. Utat nyújt a gyermekkorból a felnőtt létbe, ami azzal kezdődik, hogy szakmát kell választani, ti asztalosnak, szociális gondozó és ápolónak, kőművesnek tanultatok.

A diákélet talán legnehezebb időszaka van mögöttetek. Digitális oktatás, karantén, a közös élmények hiánya. Mégis arra kérlek benneteket, ne felejtsétek el soha ezt az iskolát: az oktatókat, az órák hangulatát, a gyakorlatok erőfeszítéseit, a megszerzett tapasztalatokat, a sok új információt, a tudást, amit itt kaptatok, vagy a büfés szendvicsek ízét.

Legyetek büszkék arra, amit elértetek, és bármerre visz majd benneteket az élet, emlékezzetek azokra is, kik segítettek nektek, ha majd szeptemberben esetleg újra padba ültök vagy a munkahelyeteken.

Az előttetek álló úthoz rengeteg szép élményt, sok sikert, boldogságot és persze vidámságot kívánok a következő idézettel:

„Sokféle módon távozhatunk. Néhány ember kezet ráz, mások integetnek. Néhányan szeretik a nagy öleléseket. Aztán vannak, akik nem akarnak elmenni, amíg valaki nem mondja nekik: kifelé.”

Szerb Milán osztályfőnök